Szegedi Ifjúsági Napok 2014-ben is!

Az idei év SZINes sikerei után a szervezők nagy erőkkel kezdték meg a jövő évi rendezvény előkészületeit, melynek első lépéseként a pontos dátum is meghatározásra került: 2014-ben augusztus 27 és 30. között kerül megrendezésre hazánk kedvenc nyárzáró fesztiválja. 2013-ban sikerült elérni, hogy a legjobb hazai ár-érték arányú fesztivál legyen a SZIN, melyet jövőre is biztosítani szeretnének a szervezők. Számos pozitív visszajelzés mellett a SZIN idei sikerességét jelzi, hogy a FÉLonline.hu kulturális magazin által indított szavazáson második helyezést ért el a felsorolt legjobb hazai fesztiválok versenyében.

2014-ben a jól megszokott módon, a nyár végén kerül megrendezésre a Szegedi Ifjúsági Napok, melynek időpontja augusztus 27 és 30. közé esik majd. A szervezők már megkezdték az előkészületeket, melynek során célként tűzték ki, hogy az idei évhez hasonlóan, jövőre is a legjobb hazai ár-érték arányú fesztivál legyen a SZIN.

Az idén 83.000 látogatót számláló fesztivál nagy sikerrel zárult 2013-ban: napijegyből dupla annyit, a bérletekből pedig 50%-kal többet adtak el, mint a tavalyi évben. A rendezvényről érkező pozitív visszajelzésekben gyakran szerepelt a többi hazai fesztiválhoz képest jóval kedvezőbb étel és italár, valamint a SZIN egyedi hangulata, mely nagyobb külföldi fellépők nélkül is kiváló volt, bizonyítva a hazai együttesek és zenészek produkcióinak magas színvonalát. A siker mutatója az is, hogy a GoldenFeszt elnevezésű, hazai fesztiválok között indított versenyen 1936 szavazattal, szoros versenyben, második helyezést ért el a Szegedi Ifjúsági Napok, mely a közel 6000 szavazat 33%-át gyűjtötte össze ez által.

A 2014-es SZIN szervezése tehát beindult, jövőre is számos meglepetés várható majd, a szervezők nemsokára újabb részlettel jelentkeznek.

Szeged, 2013.10.17.

Fesztivál hírek

2013. okt. 21. hétfő

Az idei év SZINes sikerei után a szervezők nagy erőkkel kezdték meg a jövő évi rendezvény...

2013. aug. 26. hétfő

A Szegedi Ifjúsági Napokon az augusztus 20-i ingyenes 0. nappal együtt összesen 83 ezer...

2013. aug. 24. szombat

Még egy hónap sem telt el DMX legutóbbi letartóztatása óta, a rapper ismét rendőrkézre került –...

2013. aug. 23. péntek

A Szegedi Ifjúsági Napok 2. napján közel 17.000 fesztiválozó látogatott el az Újszegedi...

2013. aug. 21. szerda

Augusztus 20-án, ingyenes 0. nappal startolt a SZIN. Soha ennyi féle korosztály még nem...

Fesztivál zenekarok, előadók

A Subscribe rock együttes 99 derekán az ismeretlenségből tört be az ismertségbe.
A zenekar tagjai erősen izzadnak szinte minden élő fellépés alatt. Koncertről koncertre szívesen színesítik...

A Hobo Blues Band (vagy a kezdőbetűkből rövidítve HBB) egy magyar blues-rockegyüttes, amely 1978-tól 2011-ig működött. Az együttes Földes László "Hobo" becenevéről kapta a nevét, aki az egyik...

A Korál megalapításának ötlete már 1974 nyarán felmerült, amikor a KITT-Egylet feloszlása után Koncz Zsuzsa állandó kisérõzenekart keresett.

Az elsõ formáció jól ismert zenészekbõl állt:...

Ki ne ismerné a Beatlest? A zenekar, mely a 60-as években beírta magát a történelembe, mi több egyedüliként a történelem könyvekbe és gyökeresen megváltoztatta a könnyűzenét. Ki ne ismerné a She...

A zenekar története 2005. nyarán kezdődött. Ismert, tapasztalt és komoly zenekari múlttal rendelkező zenészek gyorsan talpra állították a bandát és rövid idő alatt a magyarországi underground-...

Hirdessen itt!